2011. szeptember 10., szombat

AVON beauty day.

Hey!
Ma jártam ezen az Avon szépségnapon, vagy micsodán. :D Hoztam képeket a sminkről, és leírom, hogy mik történtek ott, remélem nem foglak titeket untatni.
Első lépésben, az arcomat készítették elő a sminkelésre. Ez annyiból állt, hogy az egyik tanácsadó nő letisztította az arcomat, leradírozta, hidratálta. Tök jó érzés volt. :D El mondta mi mire való, mit ajánl az én bőrömnek. Ez után az következett, hogy a fodrásszal beszélgettünk az Avonban található termékekről ami az én hajamnak hasznos lehet. Ezután kaptam egy kis ízelítőt is belőlük, rákente a hajamra a balzsamokat meg fénysprayt fújt rá. Eszméletlen selymes és szép lett a hajam tőle. :D Szintén ez a nő adott egy kis kézápolást. Bőrradírral leradírozta a kezeimet, aztán be is krémezte. Ha még nem senki nem radírozta, krémezte és masszírozta meg a kézfejeiteket akkor kérjetek meg valakit mert nem is gondolnád milyen jó érzés, meg milyen jól kilazítja a kezeket. :D Na és ezt követően jött a sminkelés. Először megkérdezte, hogy milyen sminket szoktam készíteni, szoktam e színessel szemet festeni. Én mondtam, hogy sminkblogolok, meg csak ritkán színeset és általában fekete füstös szemet készítek. Mindenképpen olyat akart amit nem szoktam itthon és majdnem mindenkinek lilára volt festve a szeme, én sem menekülhettem. :D Azt hittem nagyon rosszul fog állni, mert nem szeretem a lilás színeket a szememen..DE...végül is szerintem nem áll olyan rosszul.
Első lépésben lealapozta az arcomat az Avon Extra Lasting alapozójával Ivory színben, és ezt a Bőrszínhez igazodó hidratáló kőpúderrel fixálta a Light Medium árnyalatban. Pirosításhoz a 2az1-ben arcpirosító duót használta(nem tudom a nevét, de az egyik oldala pezsgő, a másik rózsaszínes színű volt.) Ezután egy barna szemhéjpúderrel megigazította a szemöldökömet. Következett a szemfestés. 24K gold nyéges szemhéjpúder palettát használta ami a Gleam of Gold nevet viseli. Végül a szempillaspirál jött, ami a Spuer magnify volt, persze fekete. A számra pedig egy lilás kontúrceruzát használt, ezt nem írták fel :D De a szájfény az a 24K Gold pink árnyalatban volt.
Egy kis kritika ha megengeditek: Én jobban eldolgoztam volna a szemhéjfestéket, és szerintem kicsit túl fel vitte a színeket.
Jó én nem vagyok profi, de ez csak az én meglátásom.
És a képek:




















 






























Végén húztam zsákbamacskát, egy darab smink nem volt benne. :DD Tusfürdő, hajfény balzsam és alaplakk volt benne. :D Kaptunk 2 termékmintát, parfüm és krémmintát. :D
Mielőtt azt hinnétek, ez nem reklám, csak simán meg akartam osztani ezt veletek, hátha származik valami előnyötök ebből. :)  véleményem szerint az alapozó nagyon jó. Nagyon jó a fedése. És magukról a termékekről így nem tudok rosszat mondani, szerintem szépek a színek. :)
Ha akármi más termék amiket próbáltam és érdekel mi volt az akkor szóljatok és leírom. :)
A képeket meg nem szignóztam, hiszen nem én készítettem a sminket.
És köszönök nekik mindent, klassz volt!  ; )

Szép napot!

Sincerely
             TaylorK.

8 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni,ezt a kézmasszírozós dolgot én is tuti kipróbálom:)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszett! : ) Igen mindenképpen, nem is gondolnád mennyire jó :D

    VálaszTörlés
  3. annyira szép az a smink. nekem a fagyi jutott róla először az eszembe :DD

    VálaszTörlés
  4. :DDD szerintem is szépek a színek :) fagyi?? :D

    VálaszTörlés
  5. Áááh de jó neked... bezzeg a közelemben sehol sincs ien, pedig az avon meghálálhatná hogy "tanácsadónő" vagyok.. szerintem jól áll hogy ennyire felvitte a színt, annyira nem néz ki rosszul, csak tehetett volna bele még 1-2 színt,így kicsit túl egyszerű ..nekem... :D

    VálaszTörlés
  6. Tök jó, hogy leírtad mi volt :D én is szívesen részt vettem volna xD :D jól áll a lila !:) Nekem tetszik, de én is jobban eldolgoztam volna, meg nem vittem volna annyira föl :D

    VálaszTörlés
  7. Én feketét akartam de azt mondta olyat nem amit itthon is, hanem olyat amit soha nem..:D Én jobban eldolgoztam volna, de ő a profi.. :D

    VálaszTörlés
  8. Na, örülök, hogy nem volt unalmas post! :) Akkor egyetértünk, most vettem észre, hogy teljesen nyitott szemes képet nem is raktam fel, pedig ott látszik azért, hogy nem passzol a szemformámhoz..De attól még szép lett szerintem :)

    VálaszTörlés